Emó Ricsi, homoerotikus történet

Emó Ricsi, homoerotikus történet


Parker Rowe alias Pumpedék Gabó

Parker Rowe alias Pumpedék Gabó

A szexiskola, három fiatal meleg fiú története

A szexiskola, három fiatal meleg fiú története
Ricsi egy vékony emosnak kinéző, feketére festett hajú srác volt, de nem volt az, csak kinézetre jött be neki ez a stílus. Vele jártam haza mikor középiskolások voltunk, mindig elsétáltunk a vonatig ketten, általában földúton mentünk és senki nem látott minket. Sokszor láttunk lovakat is ezalatt, gondolhatjátok, hogy mindig megnéztem a lónak az izéjét és a számba kivántam. Egyik nap a vonaton az egész kocsiban csak ketten voltunk, egyből el is kezdte mutogatni hogy milyen pornók vannak a telóján. Nem volt izgalmas, csak egy csaj meg egy csávó volt rajta és dugtak, már nem is emlékszem annyira rá. Viszont az arcára miközben nézte arra igen, nagyon fel volt izgulva. Nem volt gátlásos gyerek, elkezdte nacin keresztül verni. Dudorodott a nadrág a farkától egyre jobban, egyszer csak úgy minden szó nélkül elővette és nagyon meglepődtem, mert nekem is így nézett ki a farkam, csak kisebb volt, de ugyanúgy hosszú, vékony és nagyon szőrös, ezt szóvá is tettem, de nem akart hinni nekem. Nem volt mit tenni, nekem is elő kellet kapni, egymással szembe ültünk és vertük a farkunk. Megkérdezte, hogy megfogja-e a faszom, engem nagyon izgatott a látványa, így igent mondtam, nagyon lelassult az idő amikor nyúlt érte, de végre hozzáért. Húzott rajta párat majd abbahagyta. Viszonozni akartam, így visszakérdeztem, ő is akarta, sőt elkezdte dugni a kezem, amitől kicsit megijedtem, szóval elkaptam onnan. Sajnos csak tíz perc volt amit a vonaton töltöttünk. Azonban megbeszéltük h átjön segíteni telepíteni egy játékot délután 5 körül. Hazamentem, megfürödtem és jó alaposan kimostam a seggemet tusfürdővel, mert nagyon fel voltam izgulva. 5 órakor át is jött Ricsi. Bementünk a szobába, leültünk és most is mint mindig szinte az egész segge kint volt(nagyon szép szőrtelen popója van:)). Persze máshogy és többet néztem a seggére mint mikor láttak is minket. Nagyon állt a dákóm. Ő telepítette a játékot a pcre, ezzel egy időben fifáztam a psen, mögötte az ágyon, megszámlálhatatlanul sokszor ránéztem a fenekére. Sokat szenvedett a játékkal, de egy másfél óra után sikerült neki, ősz vége volt és sötét már, (csendes helyen laktunk egyébként)játszott is vele egy keveset. Mire feltettem neki a kérdést, hogy chatroulettezünk-e mert tudtam, h akkor előveszi a dákóját majd, én meg nagyon látni akartam. Hála az égnek belement. jött is egy negyven év körüli török csávó duci, szakállas. Nem is kellett több Ricsinek, elővette, a faszi meg leoltotta h milyen szőrös, de tetszett neki. Hát még nekem, megkérdeztem hogy bekapjam mert nagyon akartam. közelebb léptem és már én is látszódtam a kamerába mellé térdeltem, mert már az ágyon voltunk. Végre bekaphattam a faszt, először kis részét, majd a közepe és a háromnegyed között mozogtam. Nagyon izgatott h nézik ahogy szopok, meg persze örültem h végre majd tudok játszani és meg akartam köszönni Ricsinek. Szoptam pár percig. Ránéztem a kamerára és a török férfi is verte. Ricsi megakart dugni, kikapcsolta a webkamerát. Rám parancsolt h én leszek a ribanca, én ennek nagyon örültem. kutyapózba kellett lennem. Mikor lehúzta a nadrágom, látta hogy nagyon szőrös, viszont jó nagy is volt mert Rcsivel kb egymagasak voltunk de én majdnem 100 kiló akkoriban. Elkezdett ujjazni, ami nem fájt mert a kádban én is ujjaztam ma már a fenekem. Aztán végre belém nyomta, uhh csöpögött a farkamból az előváladék, mert nagyon jó volt a tudat h Ricsi épp dug, hát még az érzés. Rám hajolt, oldalra fordítottam a fejem és smároltunk. elvettem a fejem és mondtam h szóljon ha elélvez mert a számban akarom érezni h milyen is a gecis fasza. Szólt is, kihúzta a már nem tiszta hanem előváladékos picsámból. Eltérdeltem, megnyaltam a makkját, és megpróbáltam tövig lecsúsztatni a faszt a torkomba, amint elértem a végére, szét is lőtte a torkom a forró gecijével, közbe fogtam a combját ami remegett az élvezettől. Az egyik kezemmel rámarkoltam a seggére a másikkal kivertem a faszom, mert nem bírtam már, a számmal meg annyira nagy odaadással cumiztam Ricsi péniszét, mintha az életem múlna ratja. Én ráspricceltem a padlóra. Ricsi mondta h ne nyeljem le a gecijét. Felhúzott a hajamnál fogva és lesmárolt, nagyon jó érzés volt, a spermája keveredett a nyelvünkkel, majd mindketten nyeltünk egy kicsit. Lenézett a padlóra ahol az én farkam élvezete landolt. Felnyalatta velem és a segglyukába köpködtem. Már sötét volt szóval ez a csodás nap így ért véget, ő hazament, de Ricsi farka járt még a számban, sőt később az enyém is az ő szájában.
meleg emo gay szextörténet

Meleg pornó,amit keresnek most

Top meleg pornó kategóriák

Üdvözöl a gay.szextortenetek.info!
Ezen a weboldalon melegeknek szóló felnőtt tartalmat, szex képeket, szex történeteket, és meleg pornó gif animációkat találsz. Az oldal megtekintését csak 18+ felülieknek ajánljuk.
Ha nem érdekel a meleg szex tartalom, akkor hagyd el az oldalt.

Bbwspace.info  sex toplist - porn topsite for adult webmasters A legjobb szex, pornó,
 erotika toplista. The best 
 sex, porn,  erotic sites of the top sex. Magyarország legnagyobb szex linkgyűjteménye A  legnagyobb szex, erotika,
 porno toplista.
Pornóképek
Powered by : Gay Porn, and erotic stories